2011. március 26., szombat

Köhögés ellen

Jó ökölnyi feketeretek közepébe lyukat fúrok, amibe mondjuk belefér két ujjam
a lyukba mézet töltök(igazit, lehetőleg vegyes virágmézet)
Néhány óra alatt a sűrű méz kivonja a retek anyagait, kissé fel is hígul, ekkor kiöntöm a lét egy edénykébe, majd újabb pár óra múltán ismét kiöntöm és így tovább, míg a retek összerogy szinte. Ha kell, pótolom a mézet. teáskanálnyi mennyiségeket javaslok belőle, napi ötször.

Gyömbértea - a titkos csodafegyver

Ez a főzet télidőben mindig sokat segíthet - akkor is, ha "csak" egy kicsit meghűltél, vagy ha már teljesen ledöntött a lábadról a nátha.

Körülbelül 2 centit vágj le egy friss gyömbérgyökérből, és forrázd le 3 deci vízzel. Hagyd állni 20 percet, utána ízesítsd mézzel és citrommal, mintha sima tea vagy limonádé lenne.

Melegen kortyold! Ha kicsit csíp, az teljesen normális, nagyon jó tisztító, fertőtlenítő hatású, valamint belülről „fűti” a szervezetet.

Ha csak átfáztál, amíg vártál a buszra, akkor is remek lélekmelegítő.

Száraz erőltetett köhögés ellen

2 nagy fej vöröshagyma - 2 evőkanál cukor - 1 befőttesüveg, vagy ami jól zárható. Hagymát apró kockákra vágjuk és hozzárakjuk a cukrot. Jól összerázzuk és 2-3 napig állni hagyjuk ez az idő alatt szirup képződik belőle. Gyerekeknek naponta négyszer 1 kávéskanállal lehet adni.

Fürdőszoba, WC, csempe

Ha piszkos a kádunk, készítsünk bóraxból és citromléből kenhető pépet. Ezzel súroljuk ki. A fürdőkádat fényessé varázsolhatjuk 2 evőkanál szóda és öt liter víz keverékével is. Természetesen mindkét esetben alaposan öblítsük ki tiszta vízzel a kádat a tisztítás végeztével.

Nem fog a fürdőszobatükör párásodni, ha 5 deciliter glicerint 0,25 liter alkoholban feloldunk, és bekenjük vele a felületét. Ezután egy puha száraz nedvszívó ruhával fényesítsük ki.

A padlócsempét vagy járólapot mossuk fel rendszeresen mosószappanos vizes ruhával, majd langyos vizes szivaccsal, utána pedig töröljük szárazra. Ha nem oldódik megfelelően a szappan a vízben, tegyünk hozzá mosószódát.

Gyakran penészedik a fürdőszoba csempéi közötti fúga. Ez ellen azt tehetjük, hogy feloldunk fél liter vízben ugyanilyen mennyiségű nagy koncentrációjú ecetet, és ezzel minden második nap átdörzsöljük a problémás felületet.

Nincs szükség a WC-ben sem légfrissítőre, ha a helyiségben tartjuk az egy csészényi sót, ugyanannyi szárított citromhéjat és mentalevelet tartalmazó keveréket.

Mielőtt a csempe tisztításához hozzálátnánk, meleg víz párologtatásával gőzöljünk a helyiségben. Feloldja a szennyeződést, így könnyebb lesz a takarítás. Forró vízben oldott ecettel mossuk át a csempét, majd puha ruhával töröljük szárazra.

Réz csaptelep tisztítását elvégzi az aludttej vagy az író. Tegyünk bele csipetnyi sót is. Ha ezzel átdörzsöljük, majd leöblítjük, és szépen áttöröljük, a várt eredmény nem marad el. Hatásos szer az ecet és só keveréke is. Ilyenkor is szárazra kell utána a felületet törölni.

Szórjunk időnként a lefolyóba maréknyi háztartási szódát, majd öntsük le forrásban lévő vízzel. A lefolyó így mindig tiszta marad, nem dugul el, és nem áraszt kellemetlen szagokat.

Hetenként egyszer mossuk ki a fogmosópoharat konyhasó melegvizes oldatával, így nem képződik rajta fehér lerakódás.

A világos zuhanyfüggönyön keletkezett penészfoltokat mossuk le szódabikarbónás vízzel, utána pedig ecettel vagy citromlével.

Nedvesítsük be a WC-t, és kenjük be a lerakódást bórax és citromlé keverékével. Hagyjuk rajta 2 órán keresztül, majd alaposan keféljük ki.

Illatosítás

A többnyire spray formájában forgalomba kerülő mesterséges légfrissítők csak a szagok elfedésére szolgálnak. Ha kellemes illatra és friss levegőre vágyunk, mindenképpen alaposan szellőztessünk ki. Ezután használjunk különböző természetes illóolajokat, amelyek párologtatóba téve hosszú időre biztosítják az ízlésünknek megfelelő illatot.

Ha kellemetlen szagú szekrényünk belseje, hintsünk az aljába frissen őrölt kávét. Hasonlóan szagtalanít a levendulaolajjal átitatott vászon párnácska is.

A levegő fertőtlenítéséhez öntsünk 1 deciliter erős ecetbe tíz csepp szegfűolajat, és tegyük megfelelő edényben a szoba padlójára vagy a szekrény tetejére.

Porszívózáskor tegyünk illóolajat a porszívó légszűrőjébe, így az egész helyiségben kellemes illat lesz.

Sokféle módszerrel készíthetünk saját ízlésünktől és kreativitásunktól függően potpourrit, azaz illat-tálat. Válasszunk ki kedvünk szerint gyógynövényeket, leveleket, virágszirmokat, teafüveket. Ezeket rétegezzük egy üvegedénybe, úgy, hogy közéjük tengeri só, vagy szárított gyümölcs héja (például narancs, citrom, mandarin) kerüljön. Erősebb és tartósabb illatot kapunk, ha néhány csepp illóolajat is adunk a keverékhez. Azonnal is felhasználható, de ha zárt edényben, sötét helyen tartjuk néhány hétig, és csak ezután kerül felhasználásra, tartósabb, intenzívebb illatot eredményez.

Bútorápolás

A penészes bútort alkoholba mártott ronggyal töröljük át.

A régi, nemes fából készült bútorok tisztítására és fényesítésére alkalmas a tejjel megnedvesített vászondarab.

Egyszerű bútorfényezőt készíthetünk 1 rész citromfű-olaj, és 3 rész olívaolaj keverékéből.

Fa bútor fényezésére és ápolására használhatunk méhviaszt, növényi olajokat, citromot is. Hatásos keverék készíthető 2 rész olívaolajból és 1 rész citromléből. Olívaolaj helyett használhatunk méhviaszt, ami kellemes illatot is ad bútorunknak.

Étkezőasztalról só és étolaj keverékével, vagy citromlével dörzsölve tüntethetjük el a foltokat. Bármelyik lehetőséget választjuk is, befejezésként száraz ronggyal töröljük át a bútor felületét.

A régi, kopott konyhabútort szebbé és tisztává tehetjük, ha lemossuk szappanos, szódás oldattal, majd tiszta vízzel átmossuk, és szárazra töröljük.

Tejfoltot világos tölgyfa bútorból gyenge bóraxoldatba mártott tiszta ruhával vehetünk ki. A foltot többször át kell dörzsölni, végül pár csepp méhviasszal fényesítsük ki a helyét.

Tölgy és mahagónibútor ápolására jól bevált módszer, ha langyos sörrel töröljük le.

Ha a bőrbútoron zsíros folt keletkezett, mossuk le szódabikarbónás vízzel.

Ha a fa asztalra kiborult a tinta, ecetes törlőronggyal eltüntethetjük róla.

Ha a faburkolaton foltot hagyott az enyv, itassunk át egy törlőruhát kevés étolajjal, és ezzel dörzsöljük ki a foltot.

Bútorkárpit friss foltjait érdemes először szódavízzel kezelni. Ha ez önmagában nem elegendő, akkor a folttisztítás címszó alatti javaslatokból válasszuk ki a megfelelőt.

Üveg asztallapra kenjünk puha papírral citromlevet. Szárítsuk meg, utána újságpapírral fényesítsük.

Nem sárgul meg a nádbútor, ha időnként átmossuk langyos sós vízzel.

Tölgyfabútort meleg sörrel frissíthetünk fel. Dörzsöljük be vele egy szivacs segítségével, utána azonnal töröljük szárazra.

Ablaktisztítás

Nagyon piszkos ablakot ecettel dörzsöljünk be, és ennek az öblítővizébe is tegyünk egy evőkanál alkoholt. Ronggyal vagy újságpapírral töröljük szárazra.

Poros ablakot előbb tiszta ruhával portalanítani kell. Majd meghámozunk egy nagy burgonyát, és vastag lapokra vágjuk. A vágási felülettel alaposan dörzsöljük be az ablakot, végül tiszta vízbe mártott szivaccsal mossuk le, és puha fehér ronggyal vagy újságpapírral dörzsöljük szárazra. Ha az öblítővízbe egy evőkanál alkoholt teszünk, tükörfényes lesz sokáig az ablak.

A lakkozott fa ablakkeretre rakódott légypiszkot legkönnyebben hideg teába vagy lefölözött tej és hideg víz egyenlő arányú keverékébe mártott puha ruhával moshatjuk le.

Zsíros hajra

Tegyél biosamponba pár csepp citromolajat, szabá- lyozza a faggyúmirigyek működését. De készíthetsz rá pakolást is: 1 evőkanál bionapraforgóolajhoz adj 1 csepp citromolajat és 1 csepp levendulát, ezzel a keverékkel kell bekenni a hajat és a fejbőrt, majd zacskót tenni rá, és min. 1 órán keresztül szintén rajtahagyni. Utána a zsíros hajra való samponnal kétszer ki kell mosni belőle az olajat.

lázcsillapításra

4-5 csepp citromolajat(kisgyerekeknél 1-2 cseppet) és levendulaolajat tegyél borsónyi
bázisolajba és kend be vele a talpat, a homlokot és a csuklót.
Majd a csuklót borogasd be vizes ruhával. Kisgyerekeknél az egész testét bekenheted ezzel a keverékkel.

2011. március 21., hétfő

Bohócok lámpára




Vesszőkoszorú


Vattacsomó csibék

Hógömb készítése

Karácsonyi hógömb



1 kisméretű bébiételes/befőttesüveg, amelynek jól záródik a teteje (előtte próbáld ki, nehogy eresszen)
1 dl glicerin (patikában kapható, receptre)
2 dl víz
szilikonos ragasztó (sziloplaszt)
csillámpor/kókuszreszelék
bármilyen figura/dísz
arany festék
hungarocel

1 A mécsestartót és az üvegtetőt befestem arany színűre.
2 Hungarocelből kivágok egy kört, ami pont befér majd az üveg száján, ezt ráragasztom a tető belső felére (olyan ragasztót válassz, ami nem oldódik fel a vízben!).
3 A választott figurát ráragasztom a hungarocell közepére (így magasabbra kerül a figura, és a hatás is havasabb lesz).
4 Ha a ragasztó megszáradt, öntök az üvebe glicerint (a glicerin fogja besűríteni a vizet, így a hópelyhek lassabban érnek földet) és teletöltöm vízzel (1 rész glicerinhez 2 rész víz kell.).
5 Szórok bele csillámport/kókuszreszeléket.
6 Bekenem a tető peremét a csavarmenetnél, színtelen sziloplaszttal, jó szorosan rátekerem az üvegre, és hagyom száradni ½ napig. (hogy ne tudjon a víz kiszivárogni).
7 Megfordítom az üveget, és kész is a saját, egyedi hógömböm.

2011. március 14., hétfő

Kocsi hullámpapírból

Sajnos leírást nem találtam hozzá de szerintem a képek alapján könnyen elkészíthető.





2011. március 13., vasárnap

Biotisztítás otthon

Egy kedves ismerősöm küldte e-mail-ben ezeket a dolgokat.
Nagyon hasznosnek találom őket és ami lényeges olcsó is hiszen drogériákban szupermarketekben bármilyen illoolajat be lehet szerezni.

Lefolyóba: 1 liter ecet-1 csomag szódabikarbóna páros. A szódabikarbónát szórjuk először bele,rá az ecetet,nagyon fog pezsegni,állni hagyjuk fél órát,utána forró vizet önsünk rá,majd lehúzzuk a WC-t. Megszünteti a dugulásokat.

Domestos helyett: 70%-os alkoholba zsálya- és levendulaolajat kell keverni. Ezzel le lehet fertőtleníteni bármit. 2 perc hatóideje van. Végül le kell törölgetni ruhával.

Potpuri: egy púpozott evőkanál zabpehely, egy ek őrölt mandula, egy ek szárított levendulavirág, egy ek szárított kamilla. A zabpelyhet, gyógynövényeket finomra őröljük, összekeverjük a mandulával. Muszlin anyagból kivágunk néhány csészealj nagyságú kört, és beleteszünk egy halom gyógynövénykeveréket. Szalaggal összekötjük kis csomaggá.

Sütő és rácsainak: dörzsit bevizezni, meghúzogatni a mosószappanon aztán megkínálni egy kis szódabikarbónával és nekikezdeni. S lőn a csoda! Pikk-pakk leviszi.

Fuga takarítás: vízbe 1 ek. mosószódát, 1 tk. szódabikarbónát és 1 tk. bóraxot.

Mikro: 1 dl víz és 1 dl ecetet összekeverni és a mikroba 2-3 percre a legnagyobb fokozatra betenni. Utána csak le kell törülni a zsírt,mindent felold és sokáig tiszta marad így a mikro belseje.

Tűzhelyre ráégett szennyeződést a szódabikarbóna leviszi

öblítéshez 3:1 arányú víz-citromsav keverék vagy ecet(10%-os)

Fehér ruháknál 1-2 kanál szódabikarbóna vagy 1 csomag sütőpor a gépbe, így nem szürkülnek be a cuccok.

Ugyanazt a mosódiót akár 3x is lehet használni. Először a 30 fokos mosáshoz, aztán a 40 fokosra, végül egy kis mosószódával kiegészítve 60 fokon.

házi készítésű WC tisztító: némi ecetes víz a vizkőoldásra és pár csepp cédrus illóolaj a jó illat kedvéért

fürdőben: a Sonett mosogatószer+ecet páros

Kád:ecet+sütőpor

Hangyák ellen: sütőpont kiszórni .

Felmosáshoz: mosószóda 1 ek. vödör meleg vízbe + fertőtlenítőnek levendulaolaj vagy teafaolaj a felmosáshoz. (csak 2 csepp!!!!!!!)

Fehér ruhák mosása: 1 zacskó sütőport a mosószeradagolóba. Gyönyörűek lettek a ruhák.

Konyha: egy mikroszálas kendővel és sütőporral

Kád: ecettel és szintén sütőporral...

Általános tisztító:1 l meleg víz+ 1 ek szóda(csempe,tűzhely,linóleum)

zsír- és olajfoltra rá kell szórni rozs- vagy kukoricalisztet és fél napig rajta hagyni. Utána hideg vízben kiöblíteni és meleg vízben kimosni

Porceláncsészékről a makacs kávé, és teafoltokat is só vagy szódabikarbóna segítségével tüntethetjük el. De a só és az ecet egyenlő arányú keveréke is leszedi.

Bútor: egy kis lavór vízbe tenni illóolajat, és ezzel a vízzel átitatott mikroszálas törlőkendővel áttörölni a bútorokat. A laminált parkettát is fel lehet ezzel mosni - persze nagyon kevés vízzel -, nagyon szép tőle!

Bútorfényezéshez használhatjuk bármelyik illóolajat lenolajban oldva.

Levegőfertőtlenítő spray: 10 csepp citrom- + 10 csepp levendulaolaj feloldva 10 ml alkoholban. Ezt 1 liter vízzel elkeverni, szétpermetezni a betegszobában, wc-ben...

Mosáshoz: én mosószappant reszeltem sajtreszelővel, és azzal mostam, 60 fokon, a fehéreken tökéletes az eredmény, 40 fokon, a színeseken is, bár azon nem olyan látványos... mióta a mosószappant keverem a mosószódával, olyan fehérek a ruhák , mint soha!

Zsíros abroszra vagy ruhára vastagon szórjunk sütőport, hagyjuk állni egy éjszakán át, végül mossuk ki.

A tapétán lévő zsírfoltot úgy tüntethetjük el, ha az érintett felületet többször bedörzsöljük sütőporral.

Zsírfoltot, rágógumit, esetleg ragasztót el lehet távolítani, ha a folt alá és fölé több rétegűre összehajtott papírtörölközőt helyezünk és közepesen meleg vasalóval, többször rövid ideig rávasalunk. Azért rövid ideig többször, mert a rágógumi és a ragasztó, ha túlmelegszik, meggyulladhat!

Kávéfoltra: Textilanyagra került friss kávéfoltot könnyen eltávolíthatjuk langyos vízzel, ha kevés glicerint is adunk a vízhez. A tisztítás úgy is megoldható, hogy a foltos részt meleg sós vízzel (egy liter víz, három evőkanál só) lemossuk. Gyakran az is segít, ha a foltot mosószeres oldattal, többször átmosva, majd vízzel öblítve tisztítjuk.

Régebbi foltot tömény glicerinnel tüntethetünk el. Az anyag foltos részét gyengén dörzsöljük be glicerinnel és hagyjuk állni néhány percig, majd meleg vízzel öblítsük. Ha a folt makacs, forralatlan tejben vagy savóban áztassuk legalább egy napig, utána mossuk ki.

A gyapjúból a friss foltot kivehetjük, ha tömény konyhasóoldattal bedörzsöljük és utána meleg vízben jól kiöblítjük. Ha ez nem vezet eredményre, a foltot glicerinbe mártott rongydarabbal dörzsölve távolítsuk el. A selymen keletkezett friss pecsétet szappanos vízzel mossuk ki.

A szőnyegre ömlött kávét azonnal itassuk fel, majd nedves ronggyal töröljük fel. A megmaradt foltot sós vagy ecetes vízzel dörzsöljük tisztára. Szükség esetén használjunk száraz sampont. Tiszta alkohollal bekenjük, fél óráig ázni hagyjuk, majd vízzel alaposan kimossuk.

Fűfoltra: A ruhára került friss foltot azonnal mossuk ki vízben. Az esetek többségében eltűnik. Világos ruhából a friss fűfoltot aludttejel is eltávolíthatjuk.

A fehérneműn található foltot citromlével dörzsöljük ki, majd alaposan öblítsük. Ha a folt régebbi, áztassuk citromlében. Rövid áztatás után a foltos helyet mossuk ki langyos vízben. Kényes anyagok esetében a foltot glicerinnel áztassuk át, majd 10 perc elteltével mossuk ki. Bő vízben öblítsük.

Légfrissítőnek: szórófejes flakonba tettem vizet, és fahéjas illóolajat, kevés citrommal

Penészes fal: egy kis citromé + cédrus illóolaj oldattal, aztán felmostam egy kis levendula illóolajjal (mindegyik jó fertőtlenítő)

A fabútorokat mikroszálas kendővel és levendula + teafa illóolajas vízzel szoktam simán lemosni.

Padlóra pedig mosószódás vizet illóolajjal tarkítva.


Környezetbarát folttisztítási módszerek
Friss gyümölcsfolt: áztassuk tejbe vagy savóba, vagy rácsöppentett citromlével tüntessük el a foltot a ruhából.
Fűfolt: dörzsöljük glicerinnel a foltot.
Golyóstoll, tinta: dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal.
Izzadságfolt: langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk. Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolíthatjuk a ruhaneműből.
Kávé-, tea-, kólafolt: tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni. Ecetes, majd normál öblítés! Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát!
Mustárfolt: dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg vízben.
Penészfolt: öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra és tegyük ki napfényre és tartsuk nedvesen.
Rágógumi: dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le.
Rozsdafolt: áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki.
Rúzsfolt: hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki.
Vérfolt: áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal. Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra!
Viaszfolt: tegyük a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így könnyen leszedhetjük a viaszt.
Vörösboros, sör vagy likőrfolt: áztassuk bóraxos oldatban.
Zsírfolt: forró vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát.


Környezetbarát alternatívák
A mosószóda (nátrium-karbonát) általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle. Áztatáshoz 15 liter vízhez kb. 1-2 evőkanál mosószódát adjunk. Ha a mosóporunkhoz mosószódát keverünk, kevesebb mosópor, az ajánlott mosóporadag akár egyötöde is elegendő.
Ajánlott adagolás tehát: 50 ml mosópor + 50-100 ml mosószóda.

Mosópor-felhasználásunk csökkentésével már sokat tehetünk környezetünk megóvásáért. Akinek azonban még van egy kis ideje és energiája, az készíthet mosószappanból szappanpelyhet sajtreszelő segítségével, amellyel a mosóport lehet helyettesíteni. A szappanpehely gyapjúkímélő mosásra is alkalmas. Az élővizekben teljesen lebomlik, ezért a mesterséges detergensekhez képest környezetkímélő. Mosószappant bármely illatszerboltban beszerezhetünk.
A szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por. Patikában 200 grammos csomagolásban kapható.
Az ecet fertőtlenítő-, és vízkőoldószer. Az utolsó öblítővízbe keverve lágyítja a mosott ruhát és élénkíti a színeit. Az öblítőtartályba az előzőleg vízzel háromszorosára higított húsz százalékos ecetet önts, a jelzés szerint, vagy egy csészényit! A háztartásokban alkalmazott, hígított ecet a környezetre nem ártalmas.
A citromlé gyenge, természetes sav. Fehérítőszerként használhatod. A természetben lebomlik.
sA szódabikarbóna (natrium-hydrogencarbonicum) hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por. Élelmiszerüzletekben 50 g-os vagy gyógyszertárakban 200 g-os kiszerelésben szerezheted be.
Az ecetsav remek vízkőoldószer, de akár fertőtlenítésre is alkalmas. A háztartásokban alkalmazott, hígított ecet a környezetre nem ártalmas.
A nyers tej, tojásfehérje remek bőrápolószerek.
A citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax, mind alkalmasak a kárpit vagy szőnyeg foltjainak eltávolítására. A folttisztítás alapszabálya, hogy a folt keletkezése után rögtön neki kell látni annak eltávolításához.

Öblítés: 20%-os citromsav (egy literes üvegbe 20 dkg citromsav és rá víz), nagyon fimon puhák tőle a pelusok.

Az ecetes, vizes tárolás helyett illóolajas-tárolás (cédrus-olaj)
kakifoltra szódabikarbóna (kakis pelustól függően 1/2-1 zacsinyi), szépen fehérít.

Mosószóda
1. VÍZLÁGYÍTÓ, ezáltal a mosópor valóban hatékonyan tisztít (köztudott, hogy a kemény vízben nehezen oldódik a mosópor)
2. TISZTÍTÓ, ZSÍROLDÓ hatása miatt erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására kiválóan alkalmas, általános tisztítónak is használható
3. KÖRNYEZETBARÁT, mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékterméke. Túl nagy mennyiségben a talaj szikesedését okozhatja, ezért azokon a csatornázatlan területeken, ahol magas a talajvízszint, nem ajánlott. Másutt kiválóan helyettesítheti a foszfátos tisztítószereket.
Mosás
A mosóporadag 1/3- a, tetszés szerint ½- e helyettesítendő mosószódával. Nem veszi ki a textíliák színét, minden puhább, tisztább lesz. Ajánlott hőfok: 60oC, 40oC
Áztatás
Az erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosás előtt egy éjszakára áztasd langyos, szódás vízben! Ügyelj itt a textília színtartósságára!
Mosogatás
5 liter forró vízben feloldott egy evőkanál mosószóda eltávolítja az edényekről a zsiradékot, az égett foltokat. Az üvegedényeket utána ecetes vízzel öblítsd, különben foltosan száradnak. Alumínium edényeket ne moss vele!
Általános tisztítás
1 liter meleg vízben oldott 1 evőkanál mosószóda a legszívósabb tűzhelyeket, a legzsírosabb csempét, linóleumot is tisztává varázsolja. A piszkos keféket, konyharuhákat, rongyokat meleg, mosószódás szappanos vízben tisztíthatod, szagtalaníthatod. Általános tisztítófolyadék: 1 liter forró víz, 3 evőkanál mosószóda. A tisztított felületet vízzel öblítsd utána!

Mosódió
Törjön fel 3-5 szem diót (a szennyezettség mértékétől, ill. a dió nagyságától függően).
- Emelje ki a magját, erre nem lesz szüksége. A héjakat tegye pl. egy nylonzokniba, vagy az erre a célra rendelhető textilzsákocskába és kösse össze.
- A tasakot egyszerűen tegye a szennyessel együtt a mosógépbe.
- Mindenfajta textíliához és minden mosási hőfokon használható. Mosás után a mosódió héjakat a kis zacskóban szárítsa meg, s egy következő mosáshoz újra felhasználhatja őket. A második használat után a héjakat a szemétbe vagy a komposztba dobhatja.
- További mosószer vagy öblítőszer hozzáadása, sem előmosás nem szükséges.
- Fehér mosásnál ajánlatos természetes fehérítőszer hozzáadása, de az is megteszi, ha egy csomag sütőport tesz a mosópor-adagolóba.
- A mosódióval mosott ruhák semleges illatúak. Ha szeretné, hogy frissen mosott ruhái illatosak is legyen, javasoljuk, hogy a mosódiót tartalmazó textilzsákocskára a gépbe helyezés előtt cseppentsen egy kevés illóolajat (pl. levendula, narancs, rózsa, citromfű stb.). Ha viszont ragaszkodik a megszokott öblítője illatához, nem kell megválnia tőle, de használja gazdaságosabban: elég a korábbi mennyiség egy töredéke, hiszen a ruha lágyításáról a mosódió gondoskodik, Önnek csak az illat a fontos.

Az indiai mosódióból főzetet is készíthetünk, a következő módon:
3-6 dióhéjat kb. 1 l vízben 5-10 pecig főzünk, majd a kapott lét átszűrjük.
- Sampon ill. hajszesz: A fenti főzet kiváló bőr- és hajápoló szernek bizonyult. A mosódió-főzet nemcsak tisztítja, ápolja is a hajat. Használatával a haj könnyen fésülhetővé válik és kevésbé gyorsan zsírosodik. Gátolja a korpaképződést, emiatt a tulajdonsága miatt alkalmazzák eredményesen a psoriasis (pikkelysömör) kezelésében is.
- Állatsampon: Kutyája vagy egyéb házikedvence szőrét is tisztithatja a mosódióból készített "samponnal", anélkül, hogy az állat érzékeny bőrét kitenné a vegyi alapú mosószerek szárító vagy irritáló hatásának.
- Altalános tisztító: ugyanez a főzet használható koncentráltan vagy higítva általános lemosószerként, konyhában vagy fürdőszobában, ill. felmosáshoz.

Használt teafiltert elcsigázott szobanövények földjére

Illóolajok: felmosásnál, mosásnál az öblítővízbe, szekrénybe vattapamacsra vagy szárazvirágra cseppentve, WC kagylóba 1 csepp, testillatosításra, cipőbe, sportcipőbe 1 csepp, a párnádra éjszakára 1 csepp

Illatosítás: maradék fonalakból picinyke zacsikat kötögetni, bele potpourit. Száját kis selyemszalaggal összekötni, felaggatni és arra cseppenteni az illatosító (éppen aktuális) illóolajat.

Új légfrissítőm van. Igazi gyümölcsteát (zacskósból) tettem ki tálkára és arra cseppentem a napi olajam, ami leginkább fahéj.

Wc-t áttörölni: teafaolajos rongy

A használt olajat, zsiradékot a Biofilter Kft elviszi ingyen és már egész kis mennyiségért is kijönnek.
Tel:40/442 999 vagy 20/958 0517 Csaplár Gyula.

Teafaolaj: semmi különös, csak minden felmosóvízbe és lemosóvízbe teszek 2-3 csepp teafaolajat. Meg a wc tisztítása után is az ülőkét áttörlöm nedves vattára cseppentett teafaolajjal.

Házi illatosító: Én úgy szoktam, hogy egy kis szatén anyagba teszek szárazvirágot (kamillavirág vagy körömvirág is jó, amit teához vettél, de már lejárt a szavatossága) és rácsöpögtetek illóolajokat. Aztán szépen megkötöm, és a kis batyut beteszem a ruhásszekrénybe, wc-be, autóba, stb...

Hasznos címek: www.mosodio.net (itt a legolcsóbb a mosódió,kecsekméti cég,meg kell velük beszélni,hogy ne postázzák ki,hanem érte lehet menni és így nem kell postaköltséget fizetni)
www.humusz.hu
www.kothalo.hu
www.zoldernyo.hu
www.mosodio.eu
www.kataboltja.com
www.zoldbolt.hu
www.szelektiv.hu
www.biola-naturcosmetics.hu

2011. március 12., szombat

lepkés tojástartó


Függönymaradékból






A nagyobb szirmokhoz, vagy a nagyon vékony anyagnál használtam egy kis drótot
- behajlítva a végén, nehogy kiszúrja az anyagot. A leveleknél egy pici ragasztóval rögzítettem, mert mindig kicsúszott a helyéről.
A szirmokat egyesével elkészítettem.
A bibe-gyöngyöket csokorba szedtem, hozzáfogtam a legkisebb szirmokat és összekötöttem dróttal.
A következő réteget a kicsivel nagyobb szirmokból raktam ki, ezt is áttekertem egy kis dróttal.
Annyi réteget teszünk egymásra, amennyit jónak látunk.
Az utolsó szirmok, vagy levelek után a csokor szárát bevontam az utolsó réteg anyagával.

Rubina engedélyével került bejegyzésre.Köszönet neki érte.